Keszthely közel két évszázados színházi múlttal rendelkezik. Az első kőszínháza 1862-ben épült a mai Szabadtéri Színpad területén, de csak egy évtizedig szolgálta Tháliát.
A másodikat a XX. század első negyedében a Fő téren építették meg, azonban később más célra használták, az 1960-as években pedig teljesen lebontották. A helyére emelt új épület számos színház társulatát fogadta - azonban baleset- és életveszély miatt az 1980-as évek közepén be kellett zárni. Átmeneti megoldásnak számított, hogy a Goldmark Károly Művelődési Központ stúdiószínpadot alakított ki. Végül hosszú évek vajúdása után 2000. végén indult ez építkezés Csontos Csaba Ybl-díjas építészmérnök és Detre Villő Ybl-díjas belsőépítész tervei alapján. 2002. június 6-án nyitotta meg kapuit a Balaton Kongresszusi Központ és Színház. Az új többfunkciós intézmény közös összefogás eredményeként valósulhatott meg azzal a céllal, hogy Keszthely ismét méltó helyet adhasson a régió kulturális, tudományos, üzleti és egyéb rendezvényei számára. A Kongresszusi Központ kétszintes épületének 500 személyes nagyterme konferenciák, színházi előadások és bálok rendezédére egyaránt alkalmas. Emellett öt (leválasztható-átalakítható-variálható), együttesen 500 személy befogadására alkalmas szekcióteremmel, valamint professzinális hang-, fény-, és tolmácstechnikai berendezésekkkel rendelkezik a teljesen klimatizált intézmény.Az épületben a mozgássérültek akadálymentes közlekedése is megoldott. A rendezvények megvalósításához szükséges szolgáltatások teljes skáláját nyújtják, így természetesen büfé, és kiállító tér is rendelkezésre áll a vendégek számára.
|