Nem három regionális programra lenne szükség, mindössze egyetlenegyre – mondta a Balatoni Szövetség elnöke, dr. Balázs Árpád a Balatoni Szövetség Keszthelyen tartott közgyűlésen –, amely összefoglalja és érvényesíti a szempontjainkat.
Bevezetőjében dr. Balázs Árpád így fogalmazott: „A munkánk meghatározója a defenzíva volt. A külső körülmények romlásának a mértékét próbáltuk akadályozni, ám a javításra kevés esély maradt.” Az elnök kiemelte, hogy a legtöbben az idegenforgalmi adó ügyében harcoltak, de az ígéretek ellenére a választások első fordulójáig nem érkeztek meg a beígért pénzek (ezt Suchman Tamás jelentette be a BFT legutóbbi ülésén, utalva a kormány ígéretére). Hozzátette: a szövetségnek az új kormányprogram megalkotása idején kell a legaktívabbnak lennie, s érvényesítenie szempontjait.
Elsőként az elnökség számolt be a BSZ 2009-es munkájáról. Tavaly a négy nagy tóra (Balaton, Fertő-tó, Tisza-tó, Velencei-tó) kiterjedő strandok és kikötők minősítésének tettek eleget, de folytatódott a „Virágos Magyarországért környezetszépítő mozgalom is. Nagy figyelmet fordítottak az önkormányzatok a Balatoni Hajózási Zrt. zavartalan működtetésére, illetve a sok vitát megélt Balatoni Halászati Zrt. átalakítására (bár ez nem ment zökkenőmentesen).
Kíváncsi rá, milyen érzés lehet egy pezsgőfürdőben ülve a befagyott Balaton csillogó jegét csodálni? Vagy egy teraszon koktélt kortyolva a vitorláskikötőből kihajózó vitorlásokat szemlélni?Ez és sok más élmény várja az Önt ... Tovább
A Nádas Hotel Balatonlellén a városközponttól 400 m-re egy csöndes utcában fekszik. A hotel 22 összkomfortos, 2, 3 és 4 ágyas szobával várja vendégeit. Minden szoba erkélyes és TV-vel felszerelt.
A földszinten 40 személyes étterem... Tovább
Két nyaraló egy nagy telken (10+4 fő részére), parkosított, játszóteres, központi helyen, a strandtól 200 m-re. Ideális gyermekes, kutyás baráti családok részére. Külön 1-1 ház is bérelhető.
Fontos információk:
fizetés meg... Tovább
Üdüljön nyugodt környezetben az újonnan épült családias hangulatú Kaktusz Villában a Balaton közelében Hévízen, ahol,max. 24 fő részére kínálunk szálláshelyet különböző apartmanokban (panorámás, családi 2 szobás, földszi... Tovább
...